HTML

2013.11.28. 16:33 Jozsef

30. Firenze maraton - 2013. november 24.

Felkészülés

Még januárban kezdtem tervezni, hogy hol legyen az őszi maraton. Mindjárt feltűnt, hogy most lesz a 30. Firenze maraton és ráadásul a születésnapomon, így nem is volt kérdés, hová legyen a nevezés. Ráadásul, itt futottam PB-met, és érdekelt az új pálya. Már január végén be is neveztem.

Tavasszal egy hónapos felkészülés után futottam Milánóban 03:29-et, utána pihenés, majd májusban Borvidék Félmaraton Szekszárdon. Itt jól lesérültem, 18km-nél egy kátyúba léptem, kiment a jobb bokám. Én hülye, még be is fejeztem a versenyt, a maradék 5 km-t bicegve, néha futást imitálva tettem meg. Ennek meg is lett a böjtje. Nagyon lassan gyógyult a bokám, még július elején is néha fájt, nem is futottam két hónapig. Utána óvatosan kezdtem a futásnak, ebben segített, hogy heti kétszer párommal mentem le a szigetre 2p futás-1p gyaloglásos körre. Augusztus elején a családi nyaralás alatt párszor elmentem futni, 7-11km futásokkal felfedeztem Murter sziget rejtett szépségeit. Hál' Istennek, a bokám teljesen rendbe jött.

Mikor hazajöttünk tudatosult bennem, hogy ideje elkezdeni készülni a maratonra, és eldöntöttem, hogy itt az ideje egy új PB-nek, a születésnapom a legjobb alkalom egy 03:1x időre. Éreztem, megvan a motiváció, megvan a tudás, hogy ezt megcsináljam.

A három hónap rendszeres edzés nélküli élet azonban meg látszott rajtam, 87 kg volt a súlyom, és az állóképességem is leépült. Ezért ez első és legfontosabb célom, az állóképességem visszaépítése volt, ehhez a jól bevált heti 4 futás, alacsonyom pulzussal (max. 140) csináltam. Augusztusba minden tervezett edzést megcsináltam, végére már 19kmt is futottam. Heti 45km-ből indultam, a harmadik hét már 60km futásból állt, a tempó is igen lassú volt, 32-34 perces szigetkörökből álltak futásaim. Augusztusban összesen 180 km futottam, ebből 155km tartozott a felkészülésbe.

Szeptemberben elejére nem sokat ment le a súlyom, 85-86 kilóra. Ekkor egy drasztikus lépésre határoztam el magam, jelentősen változtattam a táplálkozásomon. Ez volt a legjobb döntésem, és a legnagyobb tanulság ebben a maratoni felkészülésben, hogy mennyit számít a helyes táplálkozás az eredményben. Reggelinél az eddigi szendvics (zsömle, vaj, felvágott, sajt) alapról áttértem a cukrozatlan müzli, tejjel, banánra. Ebédből próbáltam száműzni az olajban sütött dolgokat, rostonsült csirkemell, félig barnarizs, félig saláta lett a tipikus ebédem. Kávéfogyasztásomat napi egyre redukáltam. Napközbeni nassolás eddig sem volt rám jellemző, így ezen nem kellett változtatni. Vacsorában már nem voltam ennyire drasztikus a változás, azt ettem, amit a család, de arra figyeltem, hogy nem zabáljam magam tele estére. Van egy olyan érzés, amikor nem maradsz éhes, de nincs meg a teltség érzése, ezt kerestem. Alkoholos italok közül egyedül a sör, amit igazán kedvelek, de erről is lemondtam. Emellett napközben igyekeztem minél több vizet meginni.

Szeptemberre az volt kitűzve, hogy a 25km hosszúfutások stabilan menjenek. Ez az jelenti, hogy 140 pulzus mellett, ne lassuljak jelentősen, közel egyforma szigetköröket fussak. Szeptember elején 01:41-t futottam a Nike félmaratonon, ez volt az egyetlen gyorsabb futásom ebben a hónapban, az utána való héten kezdtem el a 25km hosszúfutásokat. Éreztem a fejlődést 30-31p szigetkörök a hónap végére 28-29p-re mentek le, a súlyom pedig 81-82 kilóra csökkent. Nagyon jól éreztem magam, könnyűnek, és jól mentek az edzések. Lassan megdöntöttem az összes alacsony pulzusos rekordomat. Egész hónapban csak egyetlen tervezett edzés maradt el, az is az esős időjárás miatt. Szeptember már mindkét gyereknek elkezdődött az iskola és az edzések, hétközben nem volt egyszerű, este fél 8- 8 körül jutottam ki a szigetre, általában ilyenkor utoljára ebédkor ettem, de meglepő módon ez nem befolyásolta rövidebb 9-14km-s edzéseket. 263km jött össze szeptember hónapban.

Októberre a 30-35 km futások voltak betervezve. Éreztem a fejlődést, a hónap végére immáron 26-27p tartományba kerültek a szigetkörök 140-e pulzus mellett. Októberben közepén "menetből" a Sparon 30km futottam a 02:30-t. Azonban, érdekes dolgot tapasztaltam, egyszerűen nem tudtam a versenypulzusra, 156 körülire felvinni a pulzust. Lőrincz Olival konzultáltam, ő azt mondta, hogy fáradt vagyok, de én nem éreztem a fáradtságot, abban az értelembe, ahogy ezt eddig megtapasztaltam. Egyébként, visszatekintve nagyon is igaza volt. Úgy voltam vele, hogy megcsinálom még azt a két keményebb hetet, aztán jön a három hetes visszavétel, ha fáradt is vagyok, majd ezalatt kipihenem. Októberben minden edzésemet megcsináltam, illetve egyet csak félig, de erről mindjárt külön írok, és 342km lett az összes edzéstáv, Polar Running Index 62-63 volt a futásoknál. Most már nem csak titkon reménykedtem a 3:20-belüli eredményen, hanem már 3:15 belülit céloztam meg. Súlyom pedig stabilam 78-79kg körülire csökkent. Lassan 8 éve nem voltam 80 kiló alatt.

Október 31-én, csütörtökön este kimentem egy 14km futásra szigetre, nagyon jól ment,az első kör vége 26:35, kör végén nyomom a részidőt, nézem az órát, és hopp, ráléptem egy öklömnyi kőre (azóta rájöttem, hogy a margit-hídi felhajtó oldalfalát építik át, és onnan gurulnak rá a törmelék kődarabok a futópályára). Bal bokám teljesen kifordult, éreztem, hogy bár nem szakadt, de ismét itt a bokaficam. Mikor tudatosult bennem, mi történt, nagyon elkeseredtem, még egy-két könnycsepp is kicsordult szememből. Valahogy hazajutottam, azonnal jeget és sínt raktam rá.

Másnap otthon feküdtem, de november 2-tól be kellett mennem dolgozni, sínnel a lábamon jártam, pihentetni, felpolcolni nem volt lehetséges. Hétfőre már teljesen lemondtam arról, hogy futni fogok, általában 6 hét az ilyen bokaficam teljes gyógyulása. Mivel a szállás ki volt fizetve, a gyerekekkel megbeszéltük, hogy így menjünk-e vagy nem, a család arra szavazott, hogy így is menjünk, legfeljebb várost nézünk. Oli javaslatára kipróbáltam a Flexagil krémet. Fexagil, bokagumi és sín, szinte egész nap a lábamon volt. Természetesen, így a mozgás is teljesen kiesett, két hétig volt a sín a lábamon. Addigra visszament a duzzanat és a gyaloglás sem járt már fájdalommal. Időközben párszor az iskolában összefutottam Olival, tartotta bennem a lelket, hogy futni fogok, amit szintén nehezen hittem el. November 14-én levettem a sínt, utána már csak a bokagumi maradt. 15-én pénteken kimentem egy szigetkörre, a jó hír az volt, hogy tudtam futni, a rossz pedig, hogy végére már éreztem a bokámat, közepesen rossz, 30 perces lett a szigetkör. Még vasárnap, egy héttel a maraton előtt, kimentem két szigetkörre, az már valamivel jobban sikerült, és a bokám sem fájdult meg a végére. Ekkor már döntöttem, futni fogok! Otthon már többet nem futottam.

Sajnos, tempófutások a végére elmaradtak a felkészülésből, és a rápihenés is több lett a kelleténél. Úgy terveztem, hogy ha végig tudom futni, akkor 3:40-en belül meglesz a maraton.


Maraton előtt

Csütörtökön utaztunk ki autóval Firenzébe, gyerekekkel többször megálltunk, és ráadásul a Bologna-Firenze közötti hegyekben elkapott egy nagy esőzés, így bő 11 óra alatt értünk ki. Főleg idegileg, de fizikailag is megterhelő volt az út, folyamatosan hol esett, hol nem. Péntekre elég jó idő lett, reggel a Cascine parkban futottam félórát, aztán elugrottunk Pisában megnézni a ferde tornyot, majd Marina Di Pisa - Livorno- Firenze útvonalon jöttünk vissza. Pénteken este megint megjött az eső, szombaton reggel ismét lementem egy félórás átmozgatásra a közeli Cascine parkban. Nagyon figyeltem, hogy hová lépjek. . Mivel szemerkélt az eső, úgy döntöttünk, hogy először a Dómot, majd Dávid szobrot, és csak utána mentünk ki a marathon expora. Ez nem volt egy túl jó ötlet, hatalmas tömeg volt, a kiállítókhoz, árusítókhoz alig lehetett odaférni, így felvettem a rajtszámot és a rajtcsomagot és szinte menekültem ki a kiállítási csarnokból. Utána még elugrottunk a közeli Fiorentina stadionhoz, és csapat boltjába. A stadionnal szemben egy kis étteremben ebédeltünk, itt minden a Fiorentináról szólt.

Maraton

Vasárnapra csodálatosan szép idő alakult. Nagyjából nyolc után értem ki a rajthelyre, félóra alatt elintéztem minden rajt előtti dolgot, és háromnegyed kilenc környékén megpróbáltam beállni a rajtszámom szerinti kék zónába. Régebben a zónában volt tömegnyomor, most meg a bejutáskor. Egy normális méretű járdán kellett volna 8000 embernek eljutnia a saját zónájába. Olyan tumultus alakult ki, hogy halálfélelmem volt, nehogy valami történjen a tömegben. Nagy nehezen elértem a kapumat, innen már sínem volt minden. Csodálatos ez maraton, de sajnos, a rajt továbbra is szervezés leggyengébb pontja.

9:20 körül elrajtoltunk, kb. két perc alatt elértem a célkaput, de utána még továbbra is lassan lehetett haladni. Ráadásul, egy Asics kaput raktak be a rajt után kb. 200 méterre, annyira összeszűkült az út, hogy majdnem meg kellett állnunk. 3 km-ig lassú volt a tempó, 15:22 volt részidőm. Innentől kicsit már oszlott a tömeg, így 4:45 tempóra gyorsultam, és ezt már kényelmesen tartani tudtam. Az első frissítést kulacsövből izoitallal oldottam meg, így sok embert megelőztem, 5 km-es részidőm 24:55 lett.

Ezután 10 kilométert a Cascine parkban keringtünk. Nagyon kellemesen hűvös volt a fák alatt. 7km-nél várt a családom, jó volt látni őket. Leelőztem egy olasz srácot, akinek a 39. születésnapja volt, kölcsönösen felköszöntöttük egymást. 10km táblánál értem utol a 03:30 iramfutókat, de nem maradtam velük, mentem tovább. Jól éreztem magam, könnyen ment a 4:40-4:50 közötti tempó. A második 5km 24:08 lett. Ismét kulcsövből frissítettem.

13 km táján egy hódmezővásárhelyi sráccal beszélgettem egy kicsit, és nyomtam tovább, majd egy újabb magyar sráccal pacsiztam le, a harmadik 5km-t telibe 24:00 alatt tettem meg.

15 km után megettem az első gélt. Átmentünk az Arno másik oldalára, itt nagyon sok szurkoló volt, de az utcák egyre szűkebbek, és nagy macskakővel borítottak, nagyon óvatosan léptem, nehogy valami baj legyen a lábammal. A Ponte Vecchio környéken nagyon jó volt a hangulat, két oldalt állt a tömeg, és közötte futottunk el, tiszta Tour de France érzés. A negyedik 5kmt 24:18 futottam.

20km után kulacsövből frissítettem, majd visszamentünk az Arno felett. A félmaratoni kapun 1:42:27-tel mentem át. Figyeltem, milyen állapotban vagyok, jól éreztem magam, éreztem megy még ez a tempó. A félmaratoni kapun fejben új versenyt kezdtem, kitűztem magamnak, hogy minél tovább tartsam az öt percen belüli tempó. Jól ment a 4:45-4:50 körüli tempó, az ötödik 5km-es etap 24:01 lett.

25km-nél ismét géllel akartam frissíteni, de sajnos, valahol kieshetett a kulacsövből. Ezért a frissítőpontot bekaptam némi banánt és vizet. Amikor elhagytam a 26. km táblát, éreztem, hogy a gyomron elkezd rendetlenkedni. Nagyon hasznos az izoital, meg a gél, de három hétig nem volt a gyomron hozzászoktatva. Ekkor a marathon expó környékén futottunk, nagyon vártam már, mikor kerül elő egy mobil wc. De nem akart elő kerülni, szerencsére, útba esett egy parkos rész és megoldottam a dolgot. Mikor előjöttem a bokorból, konstatáltam, hogy a 3:30 iramfutók ismét előttem vannak, 120-150m volt a távolság. A 28km részidőből kiderült, hogy kb. 2:20-ba került ez a kis affér. Továbbra is jól éreztem magam, kitűztem magamnak célként, hogy felfussak az iramfutókra, és utána tartsam velük a tempót. A hatodik 5km a közjátékkal együtt 26:29-t tett ki.

30km után ismét kulcsövből frissítettem, és már karnyújtásnyira voltam az iramfutóktól, 31km teljesen utolértem őket. Ezután már velük mentem. Lassan visszakerültünk a régi városközpontba, kissé már emelkedett a pulzusom, de tempót próbáltam tartani. 24:37 lett a hetedik 5km.

35km után a Dómnál várt a családom, mivel már kiürült a kulacsöv, itt beadtak fél liter izoital. Már szomjas voltam, meg is ittam az összeset, de ehhez lassítanom kellett. Az iramfutók ismét eltávolodtak tőlem 50-80 méterre, megvolt az újabb cél: befogni őket. A 38km táblánál beértem őket, ekkor már láttam az órámon, hogy innen már megvan 03:30-as idő. Fejben össze kellett szedni magamat, nehogy kiengedjek, eszembe jutottak Wilson Kipsang szavai, pulzusom már bőven 160 fölött volt, dübörgött bennem az adrenalin, innen már nincs sok hátra. 39km-nél mentünk át a Ponte Vecchion. Mivel összeszűkült az út az iramfutók 20-30méterrel megint megleptek. A nyolcadik 5kmt 24:32 tettem meg.

40km után ittam pár korty vizet, és folytattam a tempót, de gyorsítani már nem tudtam. Az iramfutók kb. 40 méterrel mentek előttem, folyamatosan közelítettem hozzájuk. Nemsokára a starthoz érkeztünk, innen már csak az Arno partján kell egy kicsit futni, aztán jön a cél. Kicsit rövidebb szakaszra emlékeztem, vártam-vártam, mikor fordulunk már be a Piazza Santa Croce-re. Az utolsó kétszáz métert már lazán, integetve tettem meg. Itt a cél: 03:27:42!

Maraton után


Nagyon boldog voltam, örültem, hogy nem lett semmi bajom,. Három héttel ezelőtt még járni is alig bírtam, és még az eredmény is egész elfogadható. Tizenegy városi maratonom közül ráadásul ez volt mára harmadik 03:30-on belüli futásom, mind Olaszországban. A két félmaraton 1:42:27/1:45:15 ideje alapján  egyébként sem lehetne elrontott maratonnak nevezni, ha másodikból közjátékot leszámítjuk, akkor kb. két egyforma félmaratont futottam volna. Majd legközelebb összejön a PB.

A célba érkezés után kb. háromnegyed óra alatt összeszedtem a csomagokat, és immár családommal mentünk haza a szállásra.

Másnap, hétfőn visszaautóztunk Magyarországra, Zala megyétől fújó erős szél kivételével, nagyjából zökkenőmentesen. Közben minden országban legalább háromszor meghallgattuk a rádióban a Wake me up-ot, így kineveztük az utazás hivatalos dalának.

Szólj hozzá!


A bejegyzés trackback címe:

https://road2boston.blog.hu/api/trackback/id/tr25665883

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.