Út Bostonba

Előzmények

Szombaton kora délután kimentem egy tesztfutásra. Elég siralmasra sikerült. Egy kör a szigeten, 146 pulzushoz jóval 6 perc feletti pulzus tartozott, emellett elég gyengének is éreztem magam. Két héttel ezelőtt még 5:20-ba mentem ilyen pulzus mellett a tókerülésen.
A futás után elmentem felvenni a rajtcsomagot. A Petőfi Csarnokhoz elég nehéz volt eljutni a sok rendezvény miatt, de a formaságokat gyorsan el tudtam intézni. Este készítettem cuccaimat és lefeküdtem aludni.
Elég nyugtalanul aludtam, a másnapi futás járt a fejemben. Most mit csináljak?! Reggelre megszületett a döntés: én bizony ma bevállalom.
A verseny előtt összefutottam Balooval. Szerintem, a tekintetemből látta, mire készülök, mert állandóan az hajtogatta: "Csodák nincsenek, csodák nincsenek".

A verseny

A rajt elvégeztem a szokásos rituálékat, és beálltam a rajtzónába.  Mélyen dübörgött bennem az "Ave caesar, morituri te salutant", hihetetlen nyugalom szállt meg. Szintén éreztem, hogy melegem van, mert már a bemelegítés során is folyt rólam a víz.
Elindultunk. Mivel most jóval kevesebben voltak, mint a Nike-n, 200 méter után már sikerült felvennem az utazótempót. Éreztem, hogy ha nem is nagyon könnyen, de azért nem esett túl nehezemre a 4:35 tempó. A 165 köröli pulzus  persze figyelmeztetett, de nem sokat törődtem velem, mentek a lábaim.
 Az első 6 km 27:33 sikerült, de ezután már 170 körüli ugrott fel a pulzusom, a sebességem még megmaradt.
A második hatosra 26:28 mértem, bár a 12km tábla szerintem előbb jött a kelleténél, kb egy percet még rá kell számítani. 13.km-nél még fél perccel egy órán belül voltam. Itt már várt a család a saját frissítővel, jólesett látni őket.
A harmadik hatos még szintén jól ment, de a pulzus beragadt a 169-170-nél. Hivatalosan 28:50 volt ez a szakasz, de ha hozzávesszük az elmért  12. táblát, olyan  27:50 körül lehetett a valódi idő. Jólesett a szigeten keresztül robogni, az ismerős terep igencsak felvidított. Menetközben sikerült pumchival pár szót váltani, szintén figyelmeztett, hogy vegyek vissza.
A negyedik hatos elég kegyetlen szakasz, benne van a Árpád-hídra és a Szentendrei úti felüljáróra felfutás. A felfelékbe tudatosan belassítottam, de félmaratonig még elég jól ment a futás, 1:37:57-re jött. 22-23 között vártak barátaim a frissítővel, itt alaposan belesétáltam, hogy az 3dl Isostar meg tudjam inni még a hosszú budai rakparti szakasz előtt. Emiatt már ez a hatos 30:50-re sikerült.
Az ötödik hat km-nél már kezdett fogyni az erőm, a nap kegyetlenül sütött, a pulzus továbbra is 170 körüli, a tempóm már 5 perc körül ingadozott. Hiába a rakpart előtti Isostar feltöltés, a Halász utcai frissítőállomáson két pohár vizet bedöntöttem magamba, annyira szomjas voltam. Ezen a szakaszon már jócskán kicsúsztam a 30percből, 31:11 lett a vége.
A hatodik hat km szakaszon, a budai rakpart végén jött a borulás, a Petőfi-hídnál lévő frissítőállomás után már nem tudtam elindulni, szétestem. Elkezdtem sétálni felfelé a 32.km tábláig,  hogy menetközben agyilag és pulzusilag újra összerakjam magam. Tudtam, hogy innen már a versenynek vége számomra, átállítottam magam örömfutásra. A pulzust nem engedtem laktátszint felé, a sétáló, vagy leelőzött embereket próbáltam buzdítani, a szurkolóknak, pompom lányoknak integetni. 35. km ismét várt a családom a frissítéssel, nem volt könnyű velük találkozni. 39:06 lett ez a szakasz.
A hetedik hatos ugyanígy telt, mint az előző, bár a Nyugati felüljáróra elég könnyedén mentem fel, és már az alapos frissítéssel sem törődtem különösebben, hiszen mindjárt vége a mókának. Ez 33:57-re sikerült, a vége 3:38:48. Megvan a hatodik maratonom!
A befutás után megint összefutottam Balooval, aki érdekes  :)  módon most is ugyanazt ismételte: "Csodák nincsenek".

Össze-vissza gondolatok

A nem túl sikeres futáson túl más, rosszabb tapasztalatom is volt. Sajnos, személyesen egy gyalogossal az Oktogonnál kisebb, egy autóssal nagyobb incidensem is volt a Petőfi-hídon, 32km táján. Amikor a hídra felfelé próbáltam újra összerakni agyilag és pulzusilag magamat, elkezdett nekem az autóból anyázni, ebben a lelkiállapotban nem sok esély volt rá, megválogattom szavaimat. Pár másodpercen múlt, hogy nem vágok be hozzá egy műanyag bólyát az ablakon, pedig nem is vagyok egy agresszív alkat.  Nem hiszem, hogy belátható időn belül Budapesten megint maratont fogok futni, inkább elmegyek olyan városokban, ahol ünnep egy ilyen rendezvény.
Már sokat gondolkoztam azon, hogy hallgatni kellett volna-e Baloora. Azt hiszem, ma sem csinálnám másképp: erre az évre ez az egyetlen sík maraton volt betervezve, minden körülmény ellenére, ezen az egy alkalommal kellett megpróbálnom, azt, amiért egész évben dolgoztam. Ha nem próbálom meg, akkor mindig ott lenne bennem a kétség.
Egyébként az izomfáradságon és náthán kívül semmi bajom nincs. Ezen a héten még pihenek, és jövő héttől már 2008. április 27. Bécs a következő cél.